Egy tökéletes film

Egy tökéletes film: Ida

Dés Mihály

Pawel Pawlikowski: Ida (lengyel-dán film, 2013)

Csalódni fog, aki azt hiszi, hogy ez egy jó film, mert hogy az Ida nem jó, hanem tökéletes alkotás. Nagy szavak ezek, nem is vehet ilyesmit hiába a szájára az ember, de furcsa módon könnyebb bizonyítani, mint a tökéletlenséget. Amikor egy mű csak jó (vagyis szép, érdekes, eredeti, stb), akkor el lehet vitatkozni azon, hogy valóban így van-e ez, és ha igen, mennyire. De amikor a tökéletességgel találkozunk („Lelkek kemény korbácsa, óh Szépség”, fenyeget Baudelaire Ady fordításában, Rilke Apolló-szobra pedig egyenesen életmódváltoztatást ír elő) akkor nincs se kétely, se apelláta.

Pawlikowski filmjében a nyitó feliratoktól kezdve tudni, hogy itt valami rendkívüli dolog történik. Pedig a fura, geometrikusan letisztult, minimál-mozgású fekete-fehér képek csak egy kis szürke-riadt árvaházi paraszt-madonnát mutatnak, aki –a hatvanas évek Lengyelországában– arra készül, hogy apácának avassák. Előtte azonban még föl kell keresnie egyetlen rokonát, akinek a létezéséről se tudott. Fölkerekedik az engedelmes novícia, beutazik a városba, ahol aztán egy jó negyvenes, láncdohányos nő fogadja, egy buja, megkeseredett szépség, mellesleg levitézlett ügyész, aki szinte köszönös helyett vágja a képébe, hogy „szóval te egy zsidó apáca vagy”. „Kicsoda?”, kérdezi értetlenül a lány, és a mísz asszony megmondja neki, hogy kicsoda. A kamera közeli állóképben rögzíti, amíg a lány a valóságos identitásáról, a szülei kilétéről szóló szűkszavú, mogorva információt hallgatja. Ennek a néma arcnak kell lereagálni a hallottakat, amit szinte lehetetlen úgy megoldani, hogy ne túljátszás vagy kifejezéstelenség legyen belőle. Az egyébként amatőr Agata Trzebuchowska megoldja. Ahogy a nagynénit játszó profi Agata Kulesza is tökéletesen, lenyűgözően megold minden hatásvadászattal kisértő jelenetet.

Ez a film egyik nagy erénye: a két nő találkozásából kibontakozó vérfagyasztó történetet képileg is, dramaturgialag is olyan, finoman, eredetien és puritánul jeleníti meg, hogy mindig képes kikerülni a folyamatosan felkínálkozó melodramatikus buktatókat. A különös beállítások és meglepő vágások sohasem torkollnak esztétizáló művészkedésbe, inkább váratlan fordulatokat eredményeznek, és egy jó krimihez méltó visszafogott feszültséget visznek a filmbe. A másik csoda a korhű realizmus és az allegórikusan megemelt ábrázolás kombinációja. Kelet-európai filmben nemigen látni ennyire hiteles korabeli utcákat, épületeket, embereket, játékmódot (a szállodai össztánc-jelenet, akár a Szöszi szerelmében is elment volna), de ugyanakkor az egész olyan időtlenül érvényes, mint egy ballada.

A lengyel Pawel Pawlikowsky (1957) 14 éves kora óta él Nyugaton. Groteszk, a leírások alapján gogoli ihletésűnek tetsző dokumentumfilmekkel kezdte pályáját. Az Ida mellett nálunk a Titkok Párizsban c. francia-lengyel és a Szerelmem nyara, meg Az utolsó menedék c. angol filmjeit mutatták be.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s