A terrortörvény kalapjára

Be kell látni, a terrorizmus sokkal népszerűbb, mint az állami elnyomás. Úgy értem, sokkal jobban megragadja az emberek képzeletét. A horror- és akciófilmek között is sikeresebbek azok, amelyek egy ördögi koponya vagy szervezet pusztító tetteiben testesítik meg a Gonosz ténykedését, mint azok, amelyek magának az államgépezetnek a működésében mutatják meg ugyanezt.

Egy központi hatalom többszörösen áttételes és gyakran méreteiben is fölfoghatatlan gaztetteit nehezebb átélni, mint az erős kontúrú tettekben és személyiségekben megnyilvánuló bűncselekményeket. Meg aztán a legtöbb ember számára a felső erők óvó-bántó biztonsága jelenti az utolsó menedéket. Ha a közösség felkent képviselőitől is rettegni kell, a világ végképp kifordul sarkából. Akkor már sokkal jobb egy –akár képzelet szülte– külső ellenség. Sőt, a képzelet kreálta a legeslegjobb.

Erre az atavisztikus (és végső soron infantilis) mechanizmusra épül jelenlegi kormányunk mindkét értelemben terrorista hecckampánya, amelyben természetesen van rendszer, csak éppen fordítva van benne. Mert bármily rémes is a mindenféle vakhitektől és téveszméktől megveszekedett csoportok kalóz terrorizmusa, még mindig kismiska az Auschwitzot, Gulágot és megannyi kevésbé hirhedt elnyomó-pusztító gépezetet működtető állami terrorizmushoz képest. És nem csak a múltról beszélek. Nálunk például semmi nyoma a terrorveszély növekedésének, még maga a kormány se képes erre bizonyítékot szolgáltatni, viszont az a törvényjavaslat, mely e vélt veszélyre hivatkozva lehetővé tenné a rendkívüli állapot bevezetését a leghagyományosabb államterrorizmus legalizálása lenne.

Mivel a magyarok szerencsére nem igazán járatosak a terrorizmusban (mégha túl sokan beszélnek is róla úgy, mintha azok lennének), szeretném legalább az olvasóimat tájékoztatni, hogy egy jogállamban még akkor sem szokás szükségállapotot bevezetni, amikor valóban van terrorveszély. Egy nem jogállamban persze egészen más a helyzet, ott békeidőben is szabad háborút hirdetni – törvényt mindig lehet keríteni hozzá. Negyedszázadot éltem egy olyan országban, ahol a terrorizmus véres, hétköznapi valóság volt, néhány főrendőr kivételével, mégse jutott eszébe senkinek, hogy szükségállapotot vezessen be. Igaz, nem holmi iszlám terrorizmus volt az, hanem rendes, fehér, nemzeti, keresztény (na jó, egy kicsit komcsigyanús) baszk fanatizmus.

Közel ezer gyilkosság szárad a lelkükön: robbantással elkövetett személytelen mészárlások, az áldozat családtagjai előtt elkövetett igen személyes főbelövések, elrabolt emberek előre kihirdetett kivégzései… A sebesültek, a megnyomorítottak száma ennek a sokszorosa. Franco börtöneit és kínzókamráit megjárt öreg barátomat, José Ramón Recalde egyetemi tanárt például (aki a diktatúra végnapjaiban aláírásgyűjtést szervezett halálra ítélt ETA terroristák megmentésére) a lakása ajtajában lőtték fejbe, de a golyó nem a koponyáját, hanem csak az állkapcsát roncsolta szét…

Az államterrorizmus ellenállhatatlan hatékonysága

Valaki azt mondhatná erre, hogy akkor már hatékonyabb lett volna a szükségállapot, a statárium, meg hasonlók. Nem igaz. Az ETÁ-t nem a rendőrterror hiánya, hanem a politikai cinkosság tartotta életben, elsősorban a legerősebb baszk párt, az amúgy keresztény, konzervatív és persze nacionalista PNV „mi kutyánk kölyke”-hozzáállása. Hogy hogyan fest a terrorizmus elleni terrorista fellépés arra Argentína a jó példa, ahol a hetvenes évek szélsőbalos gerillaakcióira puccsal, rendkívüli állapottal és a halálbüntetés visszaállításával reagált a helyi katolikus egyház és Henry Kissinger áldását is bíró gazdasági és katonai elit. A mérleg: 30.000 eltűnt személy, börtönben született csecsemők elrablása, argentinok tízezreinek, főleg fiatal értelmiségieknek az emigrálása, egy kifosztott, megalázott ország és egy abszurd, vesztes háború…

Akárcsak 2010-ben a várható kétharmad helyes vagy helytelen fideszes fölhasználása kapcsán, most is alakulóban van egy parázs vita arról, hogy mire használná föl az Orbán rezsim a rendkívüli állapotot, ha egyáltalán fölhasználná. Már a kérdésfeltevéstől is elhatárolom magam. Épp a jelenség lényegét fedi el. A történelem sohasem szó szerint ismétli önmagát, csupán egy adott logikát követ. És bár a Fidesz esetében ez a logika jól ismert, sokan mégis azt képzelik, hogy a tavalyi menekültáradat és a vele semmilyen összefüggésben nem lévő párizsi iszlamista merényletek adtak écát Orbánnak az ostromállapot törvénybefoglalásához. Ugyan! Ő kezdettől a rendkívüli állapot bevezetésére készült. Ez a kormányzási ideálja, a centrális erőtér eszméjének végső célja, a hatalom teljes birtoklásának és korlátlan hasznosításának feltétele. Ennek megfelelően az elmúlt hat év története egy előre bejelentett bűntény krónikája, és szükségszerűen vezet a szükségállapothoz.

Persze más tudni ezt és más érzékelni. Nekem ez akkor sikerült, amikor 2012 januárjában késve indultam a Klubrádió felszámolása elleni tüntetésre a Batthyányi örökmécseshez, és mivel nem találtam parkolóhelyet, egy darabig ide-oda kóvályogtam a környéken. Amit láttam, fölért egy megvilágosodással: az Alkotmány utca, Duna-part, Szabadság-tér és Bajcsy által formált négyszög minden mellékutcájában hekusok, kommandósok, fegyveresek, törpetankok, dzsipek, zsuppkocsik, rendfenntartókat szállító buszok. Nem 3-4 ezer fázós nyugdíjas szétoszlatására, de egy közepes mezőváros elfoglalására is elég lett volna az a had.

Azóta is sorjáznak a hasonló élmények: rabláncon elvezetett volt gazdasági vezetők tv-showja, szabadságjogokat korlátozó rendelkezések, tömeges tisztogatások, újabb és újabb terrorelhárító egységek, állami magánhadseregek létrehozása, a katasztrófavédelem mindenhatóvá növelése, harminc tiltakozó egyetemistának akkora rendőri készültséggel való kisérése a Rákóczi úton, amilyet csak háborús filmekben látni. De ide sorolnám azt is, amikor egy ismerősöm cukrászdáját felfegyverzett NAV ellenőrök szállták meg (az ismerősöm utánanézett: ez ma szabályos, törvényes) és a fagylaltoslány összepisilte magát.

Csehov óta tudjuk, ha egy színdarab első felvonásában lóg egy mordály a falon, az a harmadikban el fog sülni. Abban a drámában, melynek mi nemcsak nézői vagyunk, már a prológusban kipakoltak egy teljes arzenált, úgyhogy –bár még nem tartunk az utolsó felvonásnál–, körülbelül lehet tudni, mire számíthatunk. Én például mérget vennék arra, hogy nem muszlim terrorista sejteket fognak vele fölmorzsolni.

Megjelent: Magyar Narancs, 2016 február 25

http://magyarnarancs.hu/publicisztika/a-terrortorveny-kalapjara-98381

 

Advertisements

Leave a comment

Filed under Közélet, Publicisztika

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s