A kék tinta

Új magyar hungaricumok – 1

Népszabadság, 2016 március 12 (http://nol.hu/kultura/a-kek-tinta-1606119)

 

„Lehet kezdeni”, tolmácsoltam az ügyvédnő felhívását az érdekelteknek, mire Nagyjézus, aki addig megkövülten meredt az előtte tornyosuló irathegyekre, elkezdte paskolni a zakóját valahol mellmagasságban. Paskolta, tapogatta, még turkált is egy sort a két belső zsebében. Tisztára úgy csinált, mintha a tollát keresné, de én tudtam, hogy nem fog találni semmit. Többször láttam már ugyanezt, csak névjegykártyával. Utoljára egy órával azelőtt, amikor is bemutatkoztak egymásnak a felek. Akkor is Kisjézus, meg Jézus Junior segítette ki. A saját kártyájukat osztották szét a jelenlévők között, a rangidős Jézus pedig fejcsóválva mormolta: „Úgy látszik a szállodában felejtettem”.

Fogalmam sincs, miért csinálta ezt, hisz egyáltalában nem inkognitóban járt köztünk, dehát –minden ellenkező híreszteléssel és reménnyel ellentétben– az irracionalitás nem magyar kiváltság, csak mi abban is jobban teljesítünk. Valami gyerekkori trauma lehetett, amit titokzatoskodással szublimált, de végül is mindegy, mert Kisjézus és Jézus Junior ezúttal is megoldotta a problémát. Egyszerre két töltőtoll villant a levegőben – együttes értékük egy magyar zsákfalu éves magán és önkormányzati költségvetésének felelhetett meg.  Pillanatnyi tétovázás után Nagyjézus a Junior által nyújtott drágábbiknak látszót választotta, majd egy mosolygós sóhajt megeresztve nekiállt aláírni.

Mielőtt valaki egy posztmodern Szentháromságot képzelne bele ebbe a Jézus-triumvirátusba, elárulom, hogy egy spanyol ingatlan mogulról, annak hasonnevű fiáról és hasonnevű titkáráról van szó –Jézus és az ügyvédnő a tanúm, hogy mind a hármat Jesúsnak hívták–, akik egy 8 millió eurós budapesti ingatlant készültek megvenni.

És nemcsak készültek. Miközben az ügyvédnő visszaült a számítógéphez, hogy további aláírandó dokumentumokat –letéti szerződés, APEH-nyomtatvány, földhivatali kérelem, tulajdonjogi bejegyzéshez hozzájáruló nyilatkozat, ügyvédi megbízás, ügyvédi tényvázlat, stb…– nyomtasson ki, idősb Jézus nekiállt jelbetűre emlékeztető kézjegyét a nyolc példányban rendelkezésre álló 7 oldalas adásvételi szerződés minden egyes lapjára ráróni. Jézus Junior lapozott neki.

Már vagy negyven oldal aláírásra került, amikor az ügyvédnő –egy újabb halom aláírandó irományt téve az asztalra– rémülten fölkiáltott: „Jézus Mária, ez fekete tintával ír!” A spanyolok értetlenül néztek rá, az eladó –aki addig szintén szorgalmasan körmölt– nem hitt a szemének: hogyhogy nem vette észre? Pedig ő mindent észrevesz…! Nyilván elvakította a 8 millió.

– Csak kékkel lehet –magyarázta az ügyvédnő–. A hamisítás miatt.

Jézus Senior nem volt az az ultramodern ember. Akárcsak az őskeresztény pátriárkák, internetet se használt, de a színes fénymásolásról még ő is hallott. Szóvá is tette. Mindenki értette, mire célzott. Hát persze, hogy a kék aláírást is pont úgy lehet(ne) hamisítani, mint a feketét (csak akkor minek a húsklopfolószerű ügyvédi száraz pecsét, ami úgy hitelesíti az okiratot, hogy apró lukakat váj belé?), dehát ez van, ezt kell szeretni. Úgyhogy megint kinyomtatták az egészet, és Nagyjézus nekiállt aláírni. Ezúttal egy 170 forintos kék Zebra golyóstollal.

Tudom én, hogy mindenki tud ennél jóval kacifántosabb sztorit! Én is, csak én nem dicsekszem vele. Ám a maga ártatlan kreténségében ez a kék tinta-parancsolat kifejezi azt pluszt, amit a magyar ügybonyolítói géniusz tett hozzá a bürokrácia egyetemes történetéhez.

A bürokrácia egyik jellegzetessége, hogy bővített újratermeléssel igazolja a saját szükségességét. Vagy ahogy a tévedhetetlen Oscar Wilde megjegyzi: „a bürokrácia azért növekszik, hogy megfeleljen a növekvő bürokrácia igényeinek”. A másik jellegzetessége a fegyelmező funkció: minél képtelenebb az előírás, annál jobban kell tartani tőle. A harmadik pedig, hogy elhárítja a felelősséget. Mindhárom területen hozzuk a világszinvonalat, sőt, két ponton meg is haladjuk.

Az egyik a kompenzálással függ össze. Minél ésszerűbb egy társadalom, annál inkább lépnek föl ellenerők a túlburjánzásra hajlamos bürokrácia megfékezésére. Nálunk meg se próbálják az ilyesmit, de ha valaki mégis, annak a tyúkszemére lépnek.

A kék tintás aláírásnak valamikor tán lehetett értelme, de hiába nincsen már régóta, semmiféle hatóság nem próbálta eltörölni a rendelkezést. Ahogy egyetlen kormány se hajlandó eltörölni a közjegyzőnél beszerezhető 30 napnál nem régebbi cégkivonat kötelezvényét bármilyen piszlicsáré ügyben, holott az egy interneten hozzáférhető információ.

Ide tartozik az is, hogy a legcsekélyebb munka elvégzéséhez szerződni kell. Minek is? Egy sima számla nem bizonyítja az elvégzett munkát? Ha pedig kamu, akkor a szerződés is lehet az. És az se semmi, hogy ha én mondjuk rendszeresen írok egy médiumnak, akkor minden egyes cikk esetében újra le kell szerződnöm vele. Folytathatnám, de nem akarok senkit fárasztani az életünket megnehezítő és megdrágító dolgok sorolásával. Elég mindenkinek a maga listája. Mindenesetre az enyém le van adva a szerkesztőségben.

A kék tintában megtestesülő másik hungaricum a formailag betegesen aggályos eljárás és a gátlástalan törvényszegés dialektikus szintézise. Ez az, amit egy befektető így foglalt össze nekem: „Azért szeretem jobban Romániát, meg Ukrajnát, mert ott is kilóra meg lehet venni mindenkit, de azok legalább nem fakszniznak utána.”

Az egész ország egy joghézag, viszont minden szabályszerűen le van papírozva. Az összes disznóság ezzel az alakoskodó alakiaskodással bonyolódik. Most azt hiszik, politizálok. Pedig így volt ez már a Fidesz előtt is, csak ők kormányzati stratégiát csináltak belőle. A gyakran képtelenségig öncélú bürokrácia egyszeriben kérlelhetetlenül céltudatos lett. Minden stiklijük mellé tudnak egy törvénymódosítást rittyenteni és mindig találnak egy jogszabályt, amire hivatkozhatnak. A Tilos Rádió pályázatát azért dobták vissza, mert a 467 oldalas anyag lapjainak számozatlan, üres hátoldalát nem szkennelték be, a Klubrádióét pedig azért, mert nem írták alá.

Ez talán tényleg egyedülálló, legalábbis az EU-ban és az EU pénzén, de maga a perverz kettősség nem az. Gombrowicz határvidékként jellemezte hazáját, ahol Kelet és Nyugat kölcsönösen semlegesíti egymást. Ez ránk is érvényes, csak mi tudtunk még tekerni rajta egyet: a germán kultúrából a vaskalapos pedantériát vettük át, az ázsiaiból a korrupciót és a trehányságot.

„A hivatal fontossági tudata fordított arányban áll az adott ország fontosságával”, állította Huxley, de azért az is számít, hogy az adott ország mit tart fontosnak: az építést vagy az építéshez kapcsolódó szerződéseken lévő aláírás színét.

Nagyjézus végül az utolsó oldalt is aláírta a kék Zebra golyóstollal, a szerződés annak rendje s módja szerint megköttetett, de aztán nem lett a projektből semmi. Az ingatlan azóta is ott árválkodik, ennek éppen tíz éve. Jött a válság, megszűnt a hitel, kint is nagy bajok lettek. A szerződés biztosan megvan még valahol, csak lehet, hogy az a rengeteg kéktintás aláírás közben már feketére fakult.

 

 

 

 

 

Advertisements

Leave a comment

Filed under Közélet, Publicisztika, Uncategorized

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s