Boszorkányok pedig vannak!

Dés Mihály (Magyar Narancs, 2015 december 18)

 

Minden ellenkező állítással és feltételezett királyi dekrétummal szemben, boszorkányok pedig igenis vannak, de ha mégsem lennének, ki lehet találni őket, és az pont olyan, mintha lennének. Évtizedekre visszamenőleg se lehet erre meggyőzőbb és lehangolóbb bizonyítékot találni, mint a menekültekkel kapcsolatos hazánkban kialakult tömeghisztéria.

Fogalmazhattam volna finomabban is –például tömeghisztéria helyett sikeres kormánypropagandát írva–, de akkor magam is hozzájárulnék ahhoz a kollektív pszichózishoz, amelyet szóvá akarok itt tenni. Nem az Orbán-rezsim gyanakvásra és gyűlöletre uszító gyalázatos ármánykodását próbálom elkenni, hanem azt jelezni, hogy ez az államilag szított és szubvencionált közéleti téboly nem lett volna lehetséges, ha –mint az ismert zsidó vicc állítja– nem volna rá igény. És nemcsak a megveszekedett magyar jobboldalon, hanem társadalmunk legkülönbözőbb zugaiban és rétegeiben.

Az általában erőtlennek mutatkozó demokratikus ellenzék jó része például erőteljesen hozzájárult a nyugat-európai szélsőjobboldal legútszélibb eszméi alapján kidolgozott hivatalos agitprop sikeréhez. Ugyanolyan bénultan bámulták, hogy a Fidesz-fantáziatröszt milyen leleményesen gyúrja össze egyetlen mitológiai szörnnyé a menekülteket, migránsokat, meg terroristákat, hogy aztán hatásosan riogassa vele az amúgy is felajzott fantáziájú lakosságot, mint annak idején a rezsicsökkentés hókuszpókuszát. Magukat baloldalinak valló pártok vezetői és a közvélemény által függetlennek vélt értelmiségiek nem győzték átérezni a kormány által tálalt migrációs krízis, népvándorlás, terrorveszély, na meg a közelgő civilizációs katasztrófa rettenetes súlyosságát, ami miatt a legembertelenebb és esztelenebb idegrendészeti intézkedésekkel szemben is leginkább csak módszerbeli, hogy úgy mondjam, stiláris kifogásokat nyújtottak be.

Akadnak azonban olyanok is –civil szervezetek, újságírók, kutatók, jogvédők, magánemberek, fészbukharcosok, néhány média, sőt, egy-két kis párt– akik, akárcsak jómagam, azt mondják, hogy ez az egész menekült-migráns-terrorizmus összemosás egy szemenszedett hazugság, közveszélyes manipuláció, uszítás, boszorkányper.

Mielőtt valaki félre akarná érteni, amit írtam: nem azt állítom, hogy ezek –külön-külön– nemlétező jelenségek, hanem azt hogy nálunk nem léteznek, illetve csak annyira, mint a boszorkányok vagy a kormány által beharangozott, a magyarok munkájáért marakodó muszlim tömegek. Az igaz, hogy idén nyáron soha nem látott számú menekült jelent meg ante portas, de az is igaz, hogy ezek egytől egyig csak szabad átvonulást, nem pedig letelepedési, netán munkavállalási engedélyt kértek. Az effajta rendkívüli, ámde előre tudható-tervezhető jelenség láttán a magyar hatóságoknak csupán annyi lett volna a dolga, hogy –a humanitárius és nemzetbiztonsági szempontoknak, valamint a nemzetközi megállapodásainak eleget téve– levezényelje a tennivalókat, mégpedig legelsősorban a menedékkérők regisztrációja útján. A magyar kormány nemcsak elmulasztotta ezt –hol nyakló nélkül engedett át bárkit, hol menedékjogelbírálási-paródiák keretében majd mindenkit visszadobott, vagy simán csak elzavart–, hanem mindent megtett azért, hogy –mesterséges tumultust, káoszt okozva– fokozza a lakosság veszélyérzetét.

A lakosság veszélyérzetét pedig azért sem nehéz növelni, mert a másiktól, a másságtól való hordafélelem nemcsak hogy minden egyénbe és közösségbe bele van kódolva, és ezt –mint nálunk– kezeletlen történelmi élmények, tévhitek még jelentősen képesek súlyosbítani, hanem azért is, mert –belső bizonytalanságok, frusztrációk és identitászavar projekciójáról lévén szó– e félelmek fordított arányban állnak a tényleges tapasztalatokkal.

A Bertelsmann Alapítvány egy 2013-as felmérése szerint minden nyugati országban jóval nagyobbnak képzelik a saját muszlim lakosságukat, mint amekkora az valójában, de sehol a világon nincs olyan szó szerint eszelős különbség a valóság és a paranoiás percepció között, mint nálunk. Franciaországban például a lakosság 8%-a muzulmán, de a franciák úgy vélik, hogy 31%. Nagy Britanniában 5% a mohamedánok száma, a britek pedig azt hiszik, hogy 21. Nálunk mindössze 0.1% muszlim van (ez durván tízezer embert jelent), de a magyarok fantáziája ezt 7%-ra, vagyis 700.000 főre nagyítja. Másképp kifejezve a valóság és a fikció közti eltérést: Németországban 3,2-szeresére, Nagy Britanniában 4,2-szerésére, Spanyolországban 8-szorosára, nálunk pedig 70-szeresére túlozták el a rettegett ellenség számát.

Ha ez volt 2013-ban, elképzelhető, hogy a majd egyéves ádáz kormánykampány milyen mértékben fokozta a már eddig is aggasztó tömeges tudatmódosulást. Lakosságunk túlnyomó többsége ugyan továbbra se találkozott még soha menekülttel, se pedig migránssal, és még kevésbé terroristával, de a saját zsebéből finanszírozott plakátok, brossúra-konzultációk és média hisztériakeltés segítségével –e vonatkozásban a tekintetes bíróság figyelmébe ajánlom az M1 napi 24 órájában zajló fröcsögő uszítását– volt alkalma interirorizálni, hogy kitől kell rettegnie és kit kell gyűlölnie.

Magyarországon egyelőre csak olyan boszorkányokat üldöznek, akik nem léteznek, de senki ne áltassa magát: előbb-utóbb találnak olyat is, akik vannak. A történelem –a miénk különösen– számtalan szomorú példával illusztrálja ezt. Itt van a salemi boszorkányok alig háromszáz éve történt és egyre időszerűbb esete, melynek legismertebb irodalmi feldolgozását egy másik közéleti paranoia, a mcCharthyzmus ihlette. Arthur Miller drámáját éppen most mutatja be a Vígszínház Istenítélet címen, a kiváló Mohácsi testvérek adaptációjában és rendezésében.

A fanatikus hittel levezényelt, véres kimenetelű boszorkányperek végül deus ex machina, azaz külső, kormányzósági beavatkozás hatására értek véget. Ebben tehát nem lehet bizakodni. De volt az ügynek egy igen pozitív hozadéka is: a perek okozta elborzadás és szégyen miatt vette kezdetét a vallási fanatizmus és megszállott puritanizmus hanyatlása az amerikai közéletben és vált meghatározóvá a liberális értékrend. Talán mi is reménykedhetünk ilyesmiben, és talán nem ugyanolyan áron.

A számtalan hasonló bornírt, szörnyű, de anonim eset között a salemi boszorkányperek azért válhattak világszerte ismert, elrettentő tanulsággá, mert  amerikai emberek sokasága –jogvédők, jogászok, újságírók, történészék, írók, sima állampolgárok– folyamatosan fenntartja emlékét. Ezért lenne fontos, hogy mindenki, akinek drága a magyar demokrácia és jogállam, keményen állljon ki amellett, hogy boszorkányok igenis vannak, és nevezze is meg mindazokat, akik kreálták őket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Advertisements

Leave a comment

Filed under Az utolsó előtti szó jogán, Közélet, Politika, Publicisztika, Uncategorized, Web

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s