Szimbolikus terek

Néhány nappal ezelőtt a házi medencejéről és a teremfoci iránti vonalmáról nevezetes ifjú magyar külügyminiszter egy kolbászfesztiválon nyilatkozott a világ folyásáról. Hogy mit nyilatkozott, az már csak azért sem érdekes, mert a külügyminiszter sporttárs az a fajta ember, aki ha megfeszülne se tudna semmi érdekeset mondani, pedig azt igazán nem lehet mondani, hogy nem feszül meg. És hát azért sem érdekes, mert még abszurditásában is teljesen kiszámítható, hogy mit mond: a központi utasításnak megfelelően, győzelemnek kiáltja ki a vereséget, dicsőségnek a szégyent, és egy érzelmi fogyatékos nagycsoportos dühödt dacával állítja, hogy Magyarország a világ lámpása, és a nemzetek kukoricán térgyepelve, meaculpázva kérnek engedélyt, hogy követhessenek minket a lenini úton.

Hanem a helyszín, ahol ez a külügyérré avanzsált kisvárosi zsúrfiú elmondta soros világértékelését, az mindenképpen figyelemreméltó. Egyáltalán, a hivatalos magyar politika hivatalos helyszínei egyre bizarabbak: a legmagasabb színten felszentelt sertéshízlalda, a családiház tövében épült stadion, a királyi környezetbe álmodott miniszterelnöki lak, a csupasz kőtengerré változtatott Kossuth tér, a biztonságunk garanciájává kinevezett vasfüggöny, a világpolitikai trambulinnak szánt kolbászfesztivál… Nem kell megrögzött freudistának lenni ahhoz, hogy valami jelentést lássunk bele e helyszínek kiválasztásába.

Bizony, szimbolikus terek ezek, a mucsaiság és a kivagyiság sajátos ötvözetének jelképei. Nemcsak végtelen bunkóságot és ízléstelenséget üzennek, de határozott elégedettséget is: na ugye, hogy megcsináljuk, te kis köcsög? És akinek nem tetszik, annak a tökére lépünk és hanyatt lökjük…

Értek én a szóból, nem is kötözködöm tovább. Még azt a célzatosságot is hajlandó vagyok belelátni ebbe a kolbászfesztiválba (egyáltalán ezek a fesztiválok, ezek a nemzeti Guiness-rekordok a világ legnagyobb kondér gulyásával, a legszélesebb átmérőjű lángosával és leghosszabb kolbászával!), hogy valójában azt sugallja, hogy nálunk kolbászból van a kerítés.

Én ezt nem vitatom, nem firtatom, bár –ha már jelképekről esett szó– első látásra inkább szögesdrótnak vélném, de végül is minden lehetséges. Hegeltől Gadamerig Freudon és Jungon át sokan bebizonyították már, hogy a szimbólumok a jelentés elrejtésének és megmutatásának dialektikájára épülnek. Csak azt nem tudom, hogy ha ez így van, és ilyen jól értjük azt is amit kimondanak és azt is, elhallgatnak, akkor miért nem borítjuk rájuk? A jelképeiket is, meg a kerítéseiket is. Szimbólikusan is, meg rendesen is.

Advertisements

Leave a comment

Filed under Közélet

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s