Valamiben mindannyian illetékesek vagyunk

Az elmúlt három évtizedben zokszó (vagy inkább: gátlás) nélkül írtam spanyolul, de nem voltam hajlandó spanyolra fordítani. Legalábbis irodalmat. A saját mondandómat ugyanis tudom a saját nyelvtudásomhoz igazítani (vagy fordítva), és akár még jó is jöhetek ki belőle. Ezt ugye nem én döntöm el, de az tény, hogy spanyolul sokkal könnyebben, flottabbul írok, messze nem szenvedek annyit, mint a magyar mondatokkal. De arra már nem tartottam magam alkalmasnak, hogy az én meglehetős, de mégse anyanyelvi spanyoltudásommal Krúdy vagy Kosztolányi ízeit próbáljam visszaadni Cervantes és Lorca nyelvén. Aztán mégis megtörtént. Éspedig most, pár hónapja, amikor magyar íróvá (igaz, nem szépíróvá) való metamorfózisom okán igencsak megcsappant a spanyol tudásom. Hát így határozzon el valamit az ember.

A kérdéses könyv Heyman Éva, 13 éves nagyváradi lány 1944-es naplója, ami jelenleg mint Zsolt Ágnes (ez Éva mamája volt) A piros bicikli c. műve kapható. Nem az én ötletem volt a fordítás, egy spanyol kiadó kért fel rá. Én csak hallomásból ismertem ezt az először 1947-ben megjelent könyvet, de amikor elolvastam, annyira felkavart, hogy habozás nélkül igent mondtam.

Sajnos nemcsak én, de egyetlen rokonom, ismerősöm se olvasta Heyman Éva naplóját, és az interneten keresgélve se találtam hivatalos kritikákat róla (egy két jó blog-recenziót igen), legfeljebb rövid, semmitmondó híreket a megjelenések kapcsán, illetve néhány szakcikket a nagyváradi zsidó gettó irodalmáról. És akárhogy nézem is, ez egy komoly kultúrcsődöt jelez, újabb, bizonyítékát annak, hogy milyen eltájolt, magába forduló és szűklátókörű a kulturális élet, a történelmi tudat ebben az országban.

Mást is fölfedeztem az internetes keresgélés kapcsán. Például azt, amit Heyman Éva naplójáról írott és a Magyar Narancs kurrens számában megjelent cikkemben említek az 1944-ben 27.000 zsidó lakossal rendelkező Nagyváradról:

„Jellemező módon a Nagyváradról szóló Wikipédia cikk magyar változata szerint 1941-ben mindössze 1.560 zsidó élt a körülbelül 90.000-es lélekszámú városban. Igaz, ugyanezen oldalnak a nagyváradi zsidóságot bemutató alfejezete –mely fölhívja szíves figyelmünket arra, hogy a zsidó kórház 1926-ban szülészettel bővült– említést se tesz a vészkorszak Budapest utáni legnagyobb gettójáról, ahonnan –még a náci statisztika szerint is– 27.000 nagyváradi és 8.000 környékbeli magyar állampolgárt küldtek a haláltáborokba.”

És ez egyáltalában nem valamiféle kivétel vagy hanyagság. Nem, ez egy aljas és tudatos tendencia, amit mi hagyunk érvényesülni. Mivel a Kamenyec Podolsziji mészárlás is szóba kerül Éva naplójában, annak is utánanéztem az interneten. A várost bemutató Wikipédia cikk magyar verziója (mely Kamjenec-Pogyilszkij néven említi a települést) a helyi nevezetességek mellett (az erőd, a városháza, a Báthory kapu…) úgy intézi el 18.000 nem magyar állampolgárságú vagy rendezetlen állampolgárságú magyar ember legyilkolását (plusz másik 8.000 helybeliét), hogy „1941. augusztus 27-28-án itt végeztek ki mintegy 15-16 000 Magyarországról kiszállított zsidó személyt”… Mintegy, kiszállított… Kár hogy nem tette hozzá, hogy egy idegenrendészeti intézkedés keretében. Vagy hogy az adott körülmények, a jogi helyzet… Mondanom se kell, hogy a magáról a tömegmészárlásról szóló Wikipedia cikk is hagy némi kívánnivalót maga után.

Miért hozakodtam most ezzel elő? Azért, mert az életünk minden területén pont ez történik: a legfontosabb értékeinket, a legelementárisabb igazságokat átírják, lehazudják, kiforgatják, elhallgatják, és mi lényegében szó nélkül tűrjük, sőt –mint Heyman Éva naplójának több évtizedes ignorálása is mutatja– még hozzá is járulunk ahhoz, hogy ez a mocsok elborítson minket. És a magyarázat mindig az, hogy úgyse lehet semmit se csinálni… Hát dehogynem lehet. Hogy a jelzett Wikipédia cikkek konkrétumára fordítsam le a teendőket: észre lehet venni, szóvá lehet tenni, eljuttatni az illetékesekhez (jelen esetben egy az adott korral foglalkozó történészhez), azok pedig ki tudják igazítani a hazugságot. Valahogy így kéne, minden területen. Mert valamiben mindannyian illetékesek vagyunk.

Advertisements

Leave a comment

Filed under Irodalom

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s