Gulag Shakespeare-nek

Mészáros Márton interjúja Dés Mihállyal

Népszava, 2015 június 2

http://nepszava.hu/cikk/1059022-gulag-shakespeare-nek

 

Nagysikerű regénye, a Pesti barokk átdolgozott, ’végleges’ formában jelent meg a közelmúltban. Dés Mihály elmesélte, hogyan járt, amikor be akart lépni a Szépírók Társaságába, amely nem tartotta méltónak arra, hogy tag legyen.

 

A napokban jelent meg a Pesti barokk harmadik kiadása. A Magvető Kiadó helyett most már a Libri adta ki a regényt. Miért a váltás?

– A regényem első két kiadása hamar elfogyott, de utána valamiért nem akarták újra kiadni, csak halogatták, tologatták. Úgyhogy más lehetőség után néztem, s végül a Librinél kötöttem ki.

Mi a siker fokmérője egy szépirodalmi műnél?

– A mai piacuralta világban a siker fokmérője a példányszám. Ebben a tekintetben az említett kiadási hiátus dacára sem panaszkodhatom. Ahhoz képest, hogy első regényről, méghozzá egy öregember első, ámde meglehetősen vastag regényéről beszélünk, kifejezetten jól fogyott. Másrészt persze a példányszám nem értékmérő.

És a kritika?

Az ritkán befolyásolja a sikert, de jó esetben rangot ad. Az se árt, ha van. De a rangot nemcsak a kritikai visszhang befolyásolja, hanem a kapcsolodó informális szakmai vélemények, pusmogások is. Ezeket nem követtem, de azt mesélték, hogy például egy roppant mérvadó kritikus –Morgócsi, vagy valami ilyesmi– élőszóban bulvárnak minősítette metairodalmi fogantatású regényemet. Ami pedig a kritikai fogadtatást illeti, az egészen szenzációs volt: több, mint 40 alapvetően pozitív recenzió!

De voltak igen negatív krtikák is.

Hogyne, akadt néhány elszántan ellenséges, rosszindulatú kritika is. Tehát nem simán negatív, hanem olyan, amelyen valami erős idegesség, irritáció érződik. Ilyen volt a litera.hu nevű online plattform egyik háziszerzőjének a böffenete, amelyben tévelygő amatőrnek nevezett és igen hosszasan pocskondiázott. Tételezzük fel, hogy igaza van. De akkor miért kell a könyvemet –egy tehetségtelen, jelentéktelen elsőkötetes kontár fércművét– ilyen szenvedélyesen és kitartóan ostorozni, szétcincálni, földbe döngölni? Ennek semmi értelme, és ha viszont nincs neki értelme, akkor vajon mi az? Mert az nyilvánvaló, hogy az ilyesmi nem egy action gratuite. És valóban. Egy volt szerkesztőm elmondta, hogy az illető egy frusztrált író, egy a Pesti barokkhoz haloványan hasonló tematikájú könyv szerzője, de hiába a plattform, hiába a nyüzsgés, a publikálási tranzakciók, a regénye egy igen csöndes bukta lett.

Az olvasók viszont két évvel a megjelenés után is szeretik a könyvét.

– Az író megtört egójának az olvasók lelkesedése a legkedvesebb. Nagyon sok jóleső visszajelzéseket kaptam, mind személyesen, mind a közösségi oldalakon. És az hagyján, hogy tetszett, de többeket láthatóan felkavart a regényem. És milyen sokféleképpen! Volt, akinek a történet tetszett, más azt írta, hogy halálra röhögte magát, megint más pedig a nyelvi játékoktól, a stílusparódiáktól volt oda.

2008 óta újra Budapesten a központja, de ezt megelőzően huszonhárom évig Barcelonában élt, spanyolul írt. Hatalmas feladat lehetett magyarul nekiállni a regényírásnak.

 – Ennek az a sztorija, hogy amikor 2006-ban bezártam a Lateral nevű folyóiratom, magánéleti és szakmai összeomlás szélén álltam. Az ilyenkor elkerülhetetlen felszámolás során találtam rá a Pesti barokk korai változatának egyik fejezetére. Ez annyira magyar volt, hogy nem tudtam spanyolul folytatni. De jó fél évbe telt, mire visszadolgoztam magam az anyanyelvembe.

Hogyan éri el egy elsőkötetes, hogy más szerzők stílusát, közhelyeket lehámozva írjon?

– Erre a kérdésre maga a Pesti barokk a válasz. A könyvnek van egy elsődleges olvasata: a 80’-as évek pesti művész-ellenzéki köreinek bohém éjszakai életének krónikája. Ez viszont számomra csupán egy közeg, amelybe a világirodalom legtermékenyebb mítoszának számító Don Juan paródiáját építettem bele. Aztán van egy vallásos-mitikus olvasata-szerkezete is a regénynek (a Megváltás-mítoszról lenne szó), bár ezt igyekeztem elrejteni. Minden jel szerint ez elég jól sikerült. Mármint a rejtegetés. Végül van metairodalmi szint is: a könyv közepe felé kiderül, hogy amit olvasunk az a narrátor regénykisérlete. Minden fejezetben megpróbálkozik valamilyen elbeszélésformával, technikával, nézőponttal, és mindegyikről kideríti, hogy ez már volt, hamis, nem működik, és akkor megint valami más formával próbálkozik. Ezekből a stílusparódiaként is értelmezhtő kudarcokból, irodalmi cáfolatokból kéne összeállni egy bizonyítéknak, vagyis egy élő, izgalmas, újszerű regénynek.

A mű egyik szereplője szerint Magyarország egy fasiszta ország. A szereplő fia felháborodik ezen. Melyik nézetet osztja?

– Az Amerikába disszidált szereplő hülyeségnek tartotta a papája véleményét, viszont hozzátette, hogy amikor 1993-ba hazatért Magyarországra, nem egy fasiszta országot talált hanem egy olyat, amely könnyebben azzá válna, mint annak idején a weimari köztársaság. Ezt a 90’-es évek elejéről írtam, azóta még jobban felerősödtek az indulatok, és ez a dolog államilag meg van erősítve.

„Nem volt még egy nemzedék a földön, amelyik olyan jól érezte volna magát rosszul, mint mi” – írja a Pesti barokk egyik szereplője. Ma egyre több az elégedetlenség.

– A gazdasági, szociális problémák és Freud szavával élve a „rossz közérzet a kultúrában” mindenhol jelen van. Kelet-Európában különböző okokból kifolyólag nagyobb a rosszkedv. Magyarországon a szokásosnál is erősebb a levertség, az önbizalomhiány, az ebből fakadó kompenzatív irigység, agresszió.

Tagja szeretett volna lenni a Szépírók Társaságának, amely májusi közgyűlésén elutasította a kérelmet, pedig Konrád György és Esterházy Péter is ajánlotta Önt. Ennyire elit kör a szépirodalom? 

– A Szépírók Társaságának névsorát nézve, nem vagyok biztos, hogy az elitizmus jellemző rájuk.

Akkor inkább sznobságról, nem pedig elitizmusról beszélünk?

– Vannak sznob kultúrák és nem sznob kultúrák. A magyar kultúra alapvetően sznob. A legnagyobb prózaírónk, Krúdy például soser fért bele a magyar elitkultúrába. Szerették, kedvelték, de nem vették teljesen komolyan. Még a Nyugat se. Ugyanez elmondható Szép Ernőről is. Pedig ők a legnagyobbak. Kosztolányi és Móricz mellett a helyük. Ehhez képest ki olvas ma Babits-regényt? Vagy Németh Lászlót? Hogy csak kettőt említsek koruk kánonjának kiválóságai közül.

A Szépírók Társaságánál velem történtekben viszont nem hinném, hogy a sznobizmus dominált. Ne feledjük, hogy ez a szervezet tömöríti az európai szellemiséget képviselő magyar írókat, irodalmárokat, és hogy annak idején azért jött létre, mert Csurkáék és az újfasiszták elkezdtek randalírozni az Írószövetségben. Ha most ez a társaság valami feltételezett ideológiai alapon megtagadta tőlem a tagságot, akkor egyszerűen meghazudtolta önmagát. Vérfagyasztó, hogy a regényhősöm nézetei alapján nőgyűlölőnek bélyegeztek a közgyűlésen. Hogyan támadhatja bárki is egy szereplő gondolatait?! Ezen az alapon Shakespeare-nek minimum harminc év Gulag járt volna az aljas hőseiért… Elképesztő. De még ennél elképesztőbb, hogy a többség – bár egyáltalában nem értett egyet ezzel a koncepciós perrel – tartózkodott a véleménynyilvánítástól, és mivel a tartózkodás ’nem’-nek számít, engem kiszavaztak és –ahogy az ma az élet más területein is történik kis hazánkban – győzedelmeskedett a téboly.

 

Advertisements

Leave a comment

Filed under Entrevista, Irodalom, Könyv, Közélet, Kultúra, Web

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s