Nagy játszmába kezdtem

Gervai András interjúja

(A Emigráns vagyok a földön. 33 beszélgetés c. könyvből; Argumentum, Budapest, 1998)

 

Szerkesztő, műfordító
(1950, Budapest)
Az egyetem elvégzése után vagy egy évtizedig szabadúszóként lektorálásból, fordításból, tolmácsolásból élt. Később a Magyar Színházi Intézetbe került szerkesztőnek. 1986-ban „kinősült” Spanyolországba. Munkanélküliként kezdte, ma pedig Barcelonában az egyik ha nem a legjelentősebb — folyóirat főszerkesztője és többségi tulajdonosa.

— Miért ment el?

— Nagyon elegem volt, de nem politikai okok miatt hagytam itt Ma- gyarországot. A kalandvágyamat korábban nem élhettem ki. A szerelem adott erő̋t, hogy elmenjek. Kipróbáljam magam, mit bírok, mit tudok.

A megérkezése után mit csinált? Hogyan próbált megkapaszkodni?

— A kezdet nagyon nehéz volt. Nem ismertem senkit Barcelonában s persze Spanyolországban sem. Nem tudtam hová, kihez forduljak. Egyetemeknek s vagy harminc kiadónak írtam levelet, önéletrajzot, felajánlva a szolgálataimat. Egyetlen helyrő̋l sem válaszoltak. Pár hónap múlva aztán egy véletlennek köszönhető̋en álláshoz jutottam a legrangosabb spanyol irodalmi ügynökségnél. Amolyan osztályvezető̋ként az új szerző̋kkel foglal- koztam, de a rossz munkahelyi légkör miatt csak pár hónapig maradtam.

— Újra nulláról kellett indulnia?

— Nem, mert még az egyik kolléganő̋m ajánlására lektoráláshoz jutottam egy neves barcelonai kiadónál. Késő̋bb mind több kiadóval kerültem munkakapcsolatba. Érdekes egyébként, hogy Spanyolországban még rosszabbul fizetik a lektorálást mint nálunk: nagyon sok recenziót meg kellett írnom, hogy valahogy megéljek. Késő̋bb felkértek az egyik legkiválóbb spanyol irodalmi folyóirat, az akkor már évtizedes múlttal rendelkező̋ Quimera fő̋szerkesztő̋jének.

Miért pont önt, a néhány éve érkezett idegent? S minek az alapján?

—Mindössze egyetlen alkalommal publikáltam itt, egy Hrabal tanulmányt, s az nyilván tetszett. A reprezentatív kiállítású, magazinjellegű̋ lap folyamatosan anyagi gondokkal küzdött. Gyakran két-három hónapig meg sem jelent, akkortájt pedig éppen vezető̋i válságba került. Igazából nem voltak szerkesztő̋i, csak egy kiadói igazgatója. Mindent nekem kellett egyedül csinálnom, s nagyon keveset is fizettek. Egy év után átmentem az Observador nevű̋, akkor indult barcelonai napilaphoz, ahol a könyvrovatot szerkesztettem. Itt már jó fizetést kaptam és munkaszerző̋dést. Végre szereztek nekem munkavállalási engedélyt is. Az újság ugyan meglehető̋sen rossz volt — nem is jutott túl Katalónián —, viszont az én heti nyolcoldalas mellékletem jól sikerült. Nem utolsósorban azért, mert szabad kezet kaptam a szerkesztéséhez. Sajnos az El Observador három év után befuccsolt, munkanélküli lettem.

A segély révén végre hozzákezdhettem régóta dédelgetett tervem valóra váltásához, egy lap összegründolásához.

— Ilyen magas Spanyolországban a munkanélküli segély összege, vagy pedig ilyen kevés pénzzel is lehet lapot indítani?

— A segély csupán szerény megélhetést biztosított. Lehető̋séget arra, hogy majd egy éven át minden idő̋met a szükséges tő̋ke megszerzésére fordítsam. Az induláshoz körülbelül hat-nyolc millió forintnyi összeg kellett, egy-egy szám körülbelül három millióba kerül. Az első szám a múlt év őszén jelent meg 25 ezer példányban, most a hetedik számnál tartunk, a példányszámunk 13-14 ezer. A Lateral — amelynek főszerkesztője és többségi tulajdonosa vagyok — már nem „egyszemélyes” lap, több munkatárssal dolgozom.

— Milyen a lap profilja? Miben különbözik a többi spanyol irodalmi- kulturális folyóirattól?

— Különbözik már mindjárt a formátumban is. Spanyolországban kétféle folyóirattípus létezik: a reprezentatív kiállítású, színes papírra nyomott, magazinszerű̋, amely informatív, kevésbé lila, (ilyenek elkelnének nálunk is), vagy pedig a Holmi-hoz, Valóság-hoz, Századvég-hez hasonló, könyv alakú kiadványok. A Lateral viszont újságformájú, bár szebb papíron készül és sok rajz van benne. Az elő̋ző̋ két fajtánál olcsóbb, egyszerű̋bb, tárgyratörő̋bb, sok információt közlő̋ lap. A spanyol és latin-amerikai irodalomra igyekszik koncentrálni. Azért arra, mert a legtöbb spanyol nyelvű̋ folyóirat — nyilvánvalóan a Franco-rendszer szellemi bezártságának visszahatásaként — inkább a külföldi szerző̋ket favorizálja. Másrészt a spanyol irodalom növekvő̋ otthoni népszerű̋ségével párhuzamosan a színvonalasabb latin-amerikai irodalom valahogy kiesett az olvasók és fő̋leg a kiadók kegyeibő̋l. Persze nem kizárólag csak spanyol és latin-amerikai szerző̋ket közlünk. Az egyik tematikus összeállításunkban például közreadtuk Kertész Imre „Auschwitz és Gulág” című̋ tanulmányát. Elsődlegesen könyvekkel foglalkozunk, de azok kapcsán sok minden befér a lapba: riportok, mű̋vészetkritikák, novellák is.

— Milyen a mai spanyol irodalom?

Hosszú évtizedek után kezd érdekes és népszerű̋ lenni. Alakul az irodalmi élet, a kiadók pedig hatalmas marketing munkájuknak, s a belefektetett sok-sok pénznek köszönhető̋en nagyon megerősődtek.

Mit jelent lapja címe?

Valami olyasmit, hogy szélső̋, nem hivatalos. A végekrő̋l. De tulajdonképpen szójáték, utalás a literálra (irodalomra). Egyébként a lóugrásszerű̋ mozgást is laterálnak nevezik. Már a cím megtalálása után fedeztük fel Canetti — folyóiratunkban mottóként szereplő̋ — mondását, miszerint az igazi gondolkodás sohasem egyenes vonalú és következetes, hanem lóugrásszerű̋.

— Kapnak valahonnan anyagi támogatást?

— Se a tartománytól, se Barcelona városától, se alapítványoktól, se a bankoktól (nekik nyereségük egy bizonyos részét a kultúra támogatására kell fordítaniuk). Mindez összefügg a katalán nacionalizmus megerő̋södésével.

Hogyhogy?

A korábban nyelvi és politikai szempontból elnyomott Katalónia ma önálló tartomány. Katalánok irányítják, noha hatmillió lakosának a fele spanyol. Katalónia hivatalosan kétnyelvű̋, de az iskolában a spanyolt idegen nyelvként oktatják. Barcelona korábban a dzsentroidabb Madriddal szemben a polgáribb hagyományokat képviselte. Kozmopolitább, európaibb város volt. Mára a helyzet megváltozott: Madrid a nyitottabb — kultúrára is több pénzt költ —, míg Barcelona provinciálisabb lett. Mindenesetre. a fontosabb spanyol nyelvű̋ kiadók legalább fele itt található, és spanyol lapból is több akad, mint katalánból. A számuk azonban nyilván csökkenni fog. A történelemben nincs tartós kétnyel- vű̋ség, elő̋bb-utóbb az egyik elnyomja a másikat…

— Mi jellemzi Spanyolország kulturális életét?

A szocialista kormány tizenkét éves kormányzása alatt végrehajtott bizonyos reformokat, de igazából nem fektetett nagy hangsúlyt a kultúrára. Inkább látványos események (olimpia, világkiállítás, Madrid kulturális fő̋város) megrendezésére törekedett, mintsem alapvető̋ változásokra. Spanyolországhoz képest Magyarország egyébként még mindig kulturális oázis, nekik szerényebbek a hagyományaik.

— Hogy érzi magát kettő̋s barcelonai emigrációjában?

Egyre jobban szeretem és becsülöm a spanyolokat és az életformájukat. Tudnak élni. Megadják a módját az étkezésnek, a beszélgetésnek, az ünnepeknek. Az értékrendjük a mienkénél egyszerű̋bb. Kevésbé neurotikus és intellektuális, viszont sokkal stabilabb. Sok minden tetszik itt. Talán a leginkább az, hogy nincs elszámolnivalóm Spanyolországgal. De ez ugyanakkor nagyon rossz érzés is. Kilencéves nyelvi száműzetésem következtében romlik a magyar nyelvtudásom. Nem élem már a nyelvet, s ez is identitászavart okoz. Néha azon töprengek, jól használtam-e ki az életemet. Egyáltalán mit keresek én kint?

– Nem gondolt még arra, hogy hazajöjjön?

– A rendszerváltás óta többször is. Jó pár éve már jöhetnék is. Mégsem olyan egyszerű̋, egzisztenciális okok miatt. A feleségem sem egy bútordarab, amit ide-oda tologathatok. Aztán meg itt van a Lateral, amely anyagi és szellemi értelemben ma Spanyolország legfontosabb kulturális folyóirata. Mindenemet beletettem. Nagy játszmába kezdtem. Végig kell csinálni.

(1995)

– Mi történt a beszélgetésünk óta?

– Született két gyerekem, ’95 októberétő̋l pedig vendégtanárként kelet-európai irodalmat tanítok a barceloniai egyetemen szláv tanszéken.

– Hogy áll a „nagy játszma”?

– Ez azt jelentette, hogy elsüllyedtem az adósságban, gyalogoltam a cső̋d felé. Még soha senkinek sem tartoztam, rettenetesen kínos volt. Az idegességtő̋l egy éven át éjszakánként csak két-három órákat tudtam aludni. Gazdasági tanácsadónk javasolta, fejezzem be a Lateral kiadását. Adtam magamnak még egy fél évet: úgy gondoltam, visszafizetem a pénzt mindenkinek, s akkor bezárom a boltot. Különböző̋ részmegoldásokkal próbálkoztam: csökkentettük a költségeket, a munkatársak egy része átállt fél munkaidő̋re. Három éven át nem tudtam felvenni a fizetésemet sem. Az egyetemi félállásom s a feleségem kölcsönei tartottak felszínen. Iszonyú áldozatok és kitartás árán az első év végén megállítottuk az adósságfolyamot, a második év végén elkezdtünk szerény nyereséget termelni, s az adósság egy részét visszafizetni, a harmadik év végén pedig egyenesbe kerültünk. A Lateral már eltartja magát. Pél- dányszámunk jelenleg 16 ezer. A múlt év végén egyébként elindítottam egy másik lapot. A Guia Cultural a nagyközönségnek szánt, 240 ezer példányszámban megjelenő̋, színes – könyvekkel, Zenével s videóval foglalkozó, sok reklámot tartalmazó – kulturális lap. Idén két számot adunk ki belő̋le, jövő̋re negyedévente akarjuk megjelentetni. Már az első szám szép nyereséget hozott. Profi kiadó lettünk. Ugyanazért a bérért, ugyanazzal a struktúrával két lapot csinálunk, jobban kihasználjuk az idő̋t és az embereket. Akaratom ellenére (botcsinálta) üzletember lettem. A körülmények rákényszerítettek.

(1998)

 

 

Advertisements

Leave a comment

Filed under Uncategorized

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s