Ida

Pawel Pawlikowski: Ida (lengyel-dán film, 2013)

FB, 2014 szeptember 15

Csalódni fog, aki azt hiszi, hogy ez egy jó film, mert hogy az Ida nem jó, hanem tökéletes alkotás. Nagy szavak ezek, nem is vehet ilyesmit hiába a szájára az ember, de furcsa módon könnyebb bizonyítani, mint a tökéletlenséget. Amikor egy mű csak jó (vagyis szép, érdekes, eredeti, stb), akkor el lehet vitatkozni azon, hogy valóban így van-e ez, és ha igen, mennyire. De amikor a tökéletességgel találkozunk („Lelkek kemény korbácsa, óh Szépség”, fenyeget Baudelaire Ady fordításában, Rilke Apolló-szobra pedig egyenesen életmódváltoztatást ír elő) akkor nincs se kétely, se apelláta.

Pawlikowski filmjében a nyitó feliratoktól kezdve tudni, hogy itt valami rendkívüli dolog történik. Pedig a fura, geometrikusan letisztult, minimál-mozgású fekete-fehér képek csak egy kis szürke-riadt árvaházi paraszt-madonnát mutatnak, aki –a hatvanas évek Lengyelországában– arra készül, hogy apácának avassák. Előtte azonban még föl kell keresnie egyetlen rokonát, akinek a létezéséről se tudott. Fölkerekedik az engedelmes novícia, beutazik a városba, ahol aztán egy jó negyvenes, láncdohányos nő fogadja, egy buja, megkeseredett szépség, mellesleg levitézlett ügyész, aki szinte köszönös helyett vágja a képébe, hogy „szóval te egy zsidó apáca vagy”. „Kicsoda?”, kérdezi értetlenül a lány, és a mísz asszony megmondja neki, hogy kicsoda. A kamera közeli állóképben rögzíti, amíg a lány a valóságos identitásáról, a szülei kilétéről szóló szűkszavú, mogorva információt hallgatja. Ennek a néma arcnak kell lereagálni a hallottakat, amit szinte lehetetlen úgy megoldani, hogy ne túljátszás vagy kifejezéstelenség legyen belőle. Az egyébként amatőr Agata Trzebuchowska megoldja. Ahogy a nagynénit játszó profi Agata Kulesza is tökéletesen, lenyűgözően megold minden hatásvadászattal kisértő jelenetet.

Ez a film egyik nagy erénye: a két nő találkozásából kibontakozó vérfagyasztó történetet képileg is, dramaturgialag is olyan, finoman, eredetien és puritánul jeleníti meg, hogy mindig képes kikerülni a folyamatosan felkínálkozó melodramatikus  buktatókat. A különös beállítások és meglepő vágások sohasem torkollnak esztétizáló művészkedésbe, inkább váratlan fordulatokat eredményeznek, és egy jó krimihez méltó visszafogott feszültséget visznek a filmbe. A másik csoda a korhű realizmus és az allegórikusan megemelt ábrázolás kombinációja. Kelet-európai filmben nemigen látni ennyire hiteles korabeli utcákat, épületeket, embereket, játékmódot (a szállodai össztánc-jelenet, akár a Szöszi szerelmében is elment volna), de ugyanakkor az egész olyan időtlenül érvényes, mint egy ballada.

A lengyel Pawel Pawlikowsky (1957) 14 éves kora óta él Nyugaton. Groteszk, a leírások alapján gogoli ihletésűnek tetsző dokumentumfilmekkel kezdte pályáját. Az Ida mellett nálunk a Titkok Párizsban c. francia-lengyel és a Szerelmem nyara, meg Az utolsó menedék c. angol filmjeit mutatták be.

Advertisements

Leave a comment

Filed under Uncategorized

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s