A születés (1950 február 4)

Részlet anyám emlékirataiból.

Az előző bekezdésekben elmeséli, hogy a velem való terhessége kissé problematikus volt: “az eröltetett munkatempótól, a kevés pihenéstől, és alig-alvástól vérezni kezdtem”. Terhesen vezényelte az 1949-ben Budapesten megrendezett VIT (Világifjúsági Találkozó) Tolmácsosztályát, aztán ugyanezt a VIT-kongresszuson, majd  arra vették rá, hogy a Magyar Uttörő Szövetség színeiben a Szovjetunióba utazzon.

“Így érkeztünk 195O februárjához. Úgy látszik én csak télen tudok szülni. Február 2.-án  kezdődtek a szülési fájdalmak. És 4-én délután végre megszületett Misa, azaz Mihály fiam. Terhességem ideje alatt, még arra készültünk Hirschler doktorral, hogy őt már a Kútvölgyi úti kórházban hozom világra. Ez csak remény maradt, mert a kórház átépítése még nem lett kész, így ő az Uzsoki utcai szülészeten látta meg a napvilágot*. Ezt is Hirschler főorvos intézte el.

Mondanom sem kell, hogy most is lányt vártunk, ahogyan az első gyerek óta mindig. Biztosak voltunk, hogy a harmadik már csak leány lehet. Nem mondom, kissé elszontyolodtam, amikor közölték, hogy ismét fiam van, de látván az eleven 350 grammos gyereket – Lurkó 270 gr. És Maresz 250 gr volt – nagyon boldog voltam. Az apja viszont őszintén elszontyolodott! Megjelent a kórteremben 3 szál szekfűvel  – kettő pirossal és egy fehérrel, ezt a leánynak szánta –  csalódottan vette tudomásul a harmadik fiút. Amikor átnyújtotta, ezt még nem tudta. Mondta, hogy a fehér szekfű a kislányé. Hogy-hogy kislányé? Kérdeztem őt. Hát nem lány lett? Kérdezett vissza, elnyúlt arccal  Aztán persze ő is gyorsan  – ahogyan ez lenni szokott – megvigasztalódott. Látta az első két gyerekhez viszonyítva az  „óriás” újszülöttet, már nem csak örült, de büszke is volt rá. A kollégáim jót mulattak rajtam. A következő gratuláló sorokat kaptam Kende Mártától, – aki később a TV egyik jeles rajzolója és rendezője lett –

A Dés Magda ámul-bámul,

Megint fiú sír a polyábul.

Három fiú, egy sem lány

Jövőre, az lesz talán!

Misa egy gyönyörű, egészséges baba lett Szerencsére Hirschler dr. aggodalma és az én félelmem is alaptalannak bizonyult. Így a terhességem alatti vérzéseknek sem lett következménye.

Misa fiam gyorsan növekedett. Korán  – más csecsemőhöz viszonyítva – nagyon is korán mászott. Fürge, gyors mozgású volt. 5 hónapos lehetett, amikor kinn találtam a járókán kívül és fürgén mászott az egyik szobából a másikba. Gondoltam, valószínű Mária vette őt ki a járókából. Mária imádta őt, illetve pontosabban egymásért voltak oda. Szinte sajátjaként szerette. Ez érthető is volt, hiszen én reggeltől-estig dolgoztam. Misa napját Máriával töltötte, aki bizony egész nap ajnározta. Persze Mária szerette a két nagyobbat is nagyon, de Misa születésétől az övé volt, és azért az egészen más! Szóval, tévedtem. Nem, Mária nem vette ki őt a járókából! Amikor szóvá tettem neki, egészen meghökkent, sőt megijedt, hogyan kerülhetett ki „Tótyika                                  -Fótyika” – Mária így becézte a gyereket – a járókából? Kérdezte ijedten. Mivel nem volt rá válaszunk, ismét visszatettem és megnyugodtam. Igen ám, de egy rövid idő múlva, ismét csak ott mászott vidáman a gyerek körülöttem! Hogyan lehet ez? Nem volt rá válaszom. Ismét visszatettem és most már figyeltem, mi és hogyan történik. Hát az én 5 hónapos kölyköm, felkapaszkodott a járóka oldalára, aztán ügyesen elkapta a járóka szélét, felhúzta  és átdobta testét és már fürgén mászott is a lakásban! Máriával együtt teljesen elképedtünk. Eddig nagy biztonságot jelentett a járóka. Míg Mária mással volt elfoglalva, nyugodt lehetett, mert Tótyikája-Fótyikája a járókában biztonságban játszott vagy aludt. Ennek már bizony vége! Ettől kezdve, csak a kiságyban lehetett egyedül hagyni, mert annak jóval hosszabb volt az oldala. Persze ide viszont csak alvásra lehetett tenni.

Igyekeztem sokáig szoptatni minden babámat, hiszen anyatejben mindig is bővelkedtem. Igaz, fejtem is szorgosan, így jutott olyan anyáknak is, akiknek nem volt teje. Alighogy Misa megszületett,  a sógornőm is megszülte az első lányát, Katit. Pici, sovány baba volt és erőtlen ahhoz, hogy anyjától szopjon. Joli a sógornőm, azt állította, neki nincs teje. Ezt a mi drága Fábián doktorunk nem fogadta el. Az volt a véleménye, – aki szül, annak tejének is lennie kell! Csak szorgalmas fejés kell ehhez. – Ezért Misával együtt  – lehetett 5-6 hetes – Bátyámhoz költöztem. Mindig Katit szoptattam meg elsőnek, aki boldogan  szívta a  tejtől bőven csorgó mellemet. Misa viszont először Joli cicijét cibálta dühösen. Eleddig megszokta, hogy könnyedén, sok tejecskét szophat. Most viszont meg kellett dolgoznia érte. Természetesen utána én is megszoptattam őt, csak nem hagyhattam éhesen szegénykémet! A kis Kati gyorsan fejlődött és gömbölyödött az én tejemen. És mint kiderült, Misa szopása is eredményes lett Jolinak. Szépen megindult a teje. Néhány hét után már Kati is megfelelő m ennyiséget szopott anyjától. Igaza volt a gyerek orvosnak!  Hazamehettünk.”

* Amit nem említ anyám, hogy épp ugyanakkor, ott mellette az Uzsokiban szülte meg másnap hajnalban a híres-nevezetes Nagy Gréti a lányát, Marit, aki 13 éves korunkban életem első komoly szerelme volt (komolytalan több is volt előtte, de az nem számít) és máig az egyik legjobb barátom.

Advertisements

Leave a comment

Filed under Irodalom, Kultúra

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s